A környezet megváltozása kapcsán nemcsak az ember környezetének változására kell gondolni. Az erdők – és ezen belül különösen a helyhez kötött fák – mindig is többé-kevésbé változó körülmények között voltak kénytelenek élni. Az elmúlt két évszázadban azonban – a közvetlen erdőírtásokon kívül – az erdők számos új, az ember tevékenységének következtében fellépő tényezővel találták magukat szembe.
Ezek közül kiemelt jelentőségű – amire egyre növekvő figyelem irányul – környezetünk legátfogóbb és legnagyobb hatású megváltozása: a klímaváltozás. Erre nézve külön nem végzünk méréseket, hanem aktívan nyomon követjük a tudományos világnak a klíma megváltozásával foglalkozó külföldi és hazai eredményeit. Ezek közül itt a legutóbbi, magyar nyelven is megjelent összefoglalóra hivatkozunk. Intenzíven foglalkozunk azonban a fák és az erdők egészségi állapotának közvetlenül vagy közvetve a klíma megváltozásának hatására történő megváltozása monitorozásával. Ennek szükségességét az is alátámasztja, hogy úgy tűnik, a klímaváltozást nemigen tudjuk megállítani.
A környezetváltozás sokféle formában nyilvánul meg. Főleg az 1940-1990-es években a levegő és a csapadék elsavanyosodását, mérgező anyagoknak a fák levelére és gyökeréhez történő eljutását, és az erdők legyengülését és megbetegedését eredményezte. A légszennyező anyagok közül mérjük a nitrogénnek (N) és a (szulfát-gyökökben mért) kénnek (SO4-S) a koncentrációját szabad területen (SZT) kiülepedő, ill. faállományok lombkoronáján átjutó (ÁT) csapadékvízben. Míg a N-koncentráció egyre felfelé araszol, addig a kén ülepedése – a korábban megvalósított környezetvédelmi beruházások eredményeként – csökken.
Egy másik, indirekt környezeti probléma az ózon koncentrációjának időnként és helyenként történő emelkedése. Az ózon éves átlagos keverési aránya 2015-ben 36 ppb volt, nagyobb, mint az előző években (az elmúlt 20 év átlagait az ábra mutatja).
Az ózon koncentrációja a vegetációs időszakban (főleg tavasszal és nyáron) nagyobb, mint a vegetációs időszakon kívül. A legmagasabb értékek március-szeptember hónapokban mérhetők. Késő télen, tavasszal érvényesül a sztratoszférából lejutó ózon hatása, míg a nyári magasabb értékek a magasabb sugárzással összefüggő intenzívebb fotokémiai ózonképződésnek köszönhetők. Az ózon okozta terhelést az AOT40 (Atmospheric Over Threshold) mutatja, ami az órás ózonkoncentráció 40 ppb-t meghaladó részének és az időnek a szorzata abban az esetben, ha a globálsugárzás az 50 W/m2 értéket meghaladja. Az AOT40 összege a vegetációs időszakban (április-szeptember) 2015-ben 13600 ppb×óra volt, valamivel magasabb a húszéves átlagnál (12300 ppb×óra).
A fenti és más anyagokkal, valamint bizonyos, az erdők vízforgalmával kapcsolatos mérések hátterét képezhetik annak, hogy megmagyarázzuk, mi lehet a különböző fa- és erdőpusztulások hátterében.