Erdők szénkörforgalma

Manapság leggyakrabban az erdők szénlekötéséről lehet olvasni és hallani. Az üvegház gáz leltár adatai az elmúlt három évtizedre nézve alá is támasztják azt, hogy az erdők nálunk eddig szénlekötők (szénnyelők) voltak.

Másrészről ugyanakkor az is ismert, hogy az egész Földet tekintve a trópusi erdőkből származik a teljes emberi eredetű kibocsátás jóval több, mint 10%-a.

Nincs itt valami ellentmondás? Akkor most az erdők kibocsátók vagy elnyelők?

A válasz az, hogy mindig, minden erdőterület egyidőben kibocsátó is és elnyelő is, ezért mindig az összes olyan folyamattal számolni kell, ami akár szénelnyeléshez, akár szén-kibocsátáshoz vezethet.

Azt, hogy nemcsak az elnyelő, hanem a lebontó, kibocsátással járó folyamatok is fontosak, könnyű belátni. Ha az erdők az elmúlt évmilliók óta, amióta léteznek, csak kivonták volna a szenet a levegőből, és nem lett volna olyan folyamat, ami visszajuttatná a szenet az elhalt fákból a levegőbe, akkor a levegőben már régen nem lenne szén-dioxid, az erdőkben pedig sokkal több biomassza mellett sokkal-sokkal több holt szervesanyag lenne, és az erdő növényei sem tudtak volna fotoszintetizálni.

Az erdők fái amíg élnek, folyamatosan nőnek és növelik az általuk lekötött szén mennyiségét; amikor viszont elhalnak, akkor ez a szén hosszabb-rövidebb idő alatt visszakerül a légkörbe, és így egy ciklus alakul ki:

 

Amióta az ember gazdálkodik az erdőkkel, azóta ezt a ciklust befolyásoljuk:

 

A befolyásolásnál rövidebb távon számít az, hogy rögtön elégetjük-e a fát (energianyerés céljából), vagy hosszabb életű faterméket készítünk belőle:

 

Sőt, az is számít, hogy a fa fenti felhasználásával – más anyagok hasonló célú alkalmazását helyettesítve – milyen más, a szénforgalmat befolyásoló folyamatra hatunk (pl. ha fát használunk építkezésnél beton helyett, akkor “megspóroljuk” a beton előállításával járó kibocsátásokat):

A szén – bár a földi élet alapvető eleme – természetesen nemcsak az élő és holt szervesanyagban, és nemcsak a levegőben található; és így a szén természetes földi körforgása sokkal bonyolultabb, mint az erdők szénforgalma:

Az erdőknél már láttuk, hogy a szénkörforgalomba az ember beavatkozik; és ez igaz természetesen a teljes földi szénforgásra is. Az alábbi ábra azonban (piros jelekkel) nemcsak az emberi behatás mértékét mutatja, hanem (zöld jelekkel) a Föld (az óceán és a bioszféra) reakcióját is: azt, hogy a fizikai és biológiai folyamatok függnek a környezetük tulajdonságaitól – ebben az esetben azt, hogy az óceánok és a bioszféra megmaradt részeinek nő a szénfelvétele (bizonyos mértékig), ha nő a levegő széndioxid-koncentrációja.

 

De nemcsak az óceánoknak és a bioszférának van “tűréshatára”; maga az atmoszféra is úgy képzelendő, mint egyfajta “szemeteskosár”, ahová nem helyezhetjük el bűntetlenül az életünk jelenlegi formájának fenntartásához szükséges melléktermék: a széndioxid (és más üvegház gázok) kármekkora mennyiségét. Minél nagyobb ugyanis a levegőbe juttatott üvegház gázok mennyisége, annál jobban melegszik a légkör – annak jótékony és káros hatásaival együtt. Ha nem akarjuk, hogy ez az emelkedés (∆T) nagyobb legyen, mint pl. 2 °C (ennyit tartanak jelenleg megengedhetőnek nagyobb károk nélkül), akkor csak egy bizonyos mennyiséget engedhetünk a levegőbe. Az erre vonatkozó becslések elég nagy bizonytalansággal terheltek, ezért érdemes a legkisebb mennyiséggel számolni. Az alábbi ábra ezt a (2000. után még kibocsátható) mennyiséget piros vízszintes vonallal jelzi; és mutatja azt is, hogy 2000. óta ebből a lehetőségből mennyit használtunk el (“historikus” értékek):

 

A következő ábrából egyértelműen látszik, hogy nem tartható a kibocsátás eddigi üteme, ha el akarjuk kerülni a 2 foknál nagyobb melegedést:

 

Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy nincs hajlandóság, ill. lehetőség a csökkentésre. A jövőt nem lehet megjósolni, de az IPCC (Éghajlatváltozási Kormányközi Testület) tudósai többféle lehetőséggel (ún. szcenárióval) próbálják felvázolni a következményeket. E szcenáriók többsége 2 foknál nagyobb hőmérséklet-emelkedéshez vezetne:

 

A megoldás az lenne, ha a kibocsátások éves mértékét egyre inkább visszafognánk, míg végül nullára szorítanánk le:

 

A kibocsátások üteme azonban egyelőre továbbra is meredeken emelkedő a legtöbb forrás tekintetében:

 

(további szövegrész kidolgozása folyamatban! – az erdők “szénlekötése” nem örökké való tulajdonságuk; minden széntárolót figyelembe kell venni, nemcsak a talajt; a szénlekötés – és a kibocsátás-csökkentés – rövid- és hosszú távú hatásait valamilyen diszkontálással figyelembe kell venni)