Miért nem tudjuk megállítani a klímaváltozást?

Somogyi Zoltán

Nobel Béke-díjas, az IPCC magyar kutatója

NAIK Erdészeti Tudományos Intézet, Budapest

somogyiz@erti.hu

Első közlés: 2019. november 2.

 

Gyakran halljuk, olvassuk, hogy a mostani klímaváltozást mi, emberek okozzuk, és hogy ezért meg kellene változtatnunk életmódunkat ahhoz, hogy elkerüljük a klímakatasztrófát. Szinte már érezzük a hátunkban, hogy mások árgus szemmel állandóan figyelik, hogy „klímatudatosan” élünk-e: hogy autózás helyett tömegközlekedéssel, netalán biciklivel mentünk-e munkába; hogy mikor szigeteljük már az ablakainkat; vagy hogy mennyi vizet folyatunk reggelente? Jóval kevésbé közismertek viszont azok a kétségek, melyek szerint (megfelelő számítások és meggondolások nélkül) esetleg megalapozatlan feltételezés csak, hogy a „klímatudatos” életmód megvalósítható; hogy a „hatékonyság-növelés” jó dolog; és hogy ezekkel és más eszközökkel a klímaváltozás megállítható. Cikkünk – a teljesebb és felelősebb gondolkodás jegyében – ilyen kétségeknek ad hangot, és következtetése az, hogy sokkal-sokkal inkább az alkalmazkodásra kellene a hangsúlyt helyezni, mint a klímaváltozás akadályozásával próbálkozni.

 

̶  Két régi jó barát egymás mellett ül egy évfolyamtalálkozón. A vacsora után, már borozgatás közben, egyikük egy komolyabb téma felé tereli a szót.

̶  Mivel régóta ismerjük egymást, hadd legyek őszinte. Már egy ideje, azon gondolkodom, hogy ti „klímakutatók” miért vezetitek félre az embereket?

̶  Ezt meg hogy érted?

̶  Először is, nem mindannyian vagytok „klímakutatók”. A legtöbb, magára ilyen címkét aggató kutató valójában nem a klímát, hanem a klímaváltozásnak a társadalomra és a természetre gyakorolt hatásait, akadályozásának (a mitigációnak) a lehetséges eszközeit és mértékét, vagy a hozzá való alkalmazkodás (más néven adaptáció) lehetőségeit vizsgálja.

̶  Persze, de te akkor hogyan hivatkoznál ránk?

̶  Nem elég az, hogy „kutató”? A klímaváltozás az élet és így a kutatás minden területére kihat, mindent átír, ezért ma nagyon sok kutató előbb-utóbb a klímaváltozással összefüggő kérdésekkel foglalkozik. A klímaváltozás már rég nem a klimatológusok területe.

̶  Azért ha ezt részletesebben átgondolod …

̶  Inkább azt mondd meg, hogy miért állítotok olyanokat, hogy „még van remény” megállítani a klímaváltozást? Persze, értem, nőként pl. neked fontos az egész kérdéskör érzelmi oldala is. De azt honnan veszitek, hogy azzal, hogyha „megváltoztatjuk az életmódunkat”, eredményeket érünk el? És hogy „többet kellene tennie mindenkinek” a környezet védelmében? Ebben te miért hiszel?

̶  Ezt komolyan kérdezed? A klímatudatosságról csak hallottál, nem? Vagy tán nemcsak te is olyan vagy, mint…

̶  Ne folytasd. Ismerem a klímaszkeptikusokat és az érveiket. Itt most nem erről van szó.

̶  Hát akkor miről? Te nem akarsz hozzájárulni ahhoz, hogy kevesebb legyen az üvegház gáz kibocsátásunk, és hogy így elkerüljük a klímakatasztrófát? Pl. azzal, hogy kevesebbet autózol, kevesebb vizet folyatsz fogmosáskor, szelektíven gyűjtöd a hulladékot.

̶  Persze, hogy jó volna elkerülni mindenféle katasztrófát. De éppen ezért volna fontos, hogy a lényegről beszéljünk.

̶  A lényegről? Miért, szerinted mi a lényeg?

 

 

̶  Az, hogy a ma már sztereotipnak számító javaslataitoknak van-e értelme? Hogy tényleg megállítható-e a klímaváltozás? Hogy mi magunk képesek vagyunk-e megállítani? Mi van akkor, ha nem nem vagyunk rá képesek?

̶  Ezt nem értem.

̶  Én azt tapasztalom, hogy szinte mindenki ugyanazokat a javaslatokat ismétli a „klíma”-tudatosság jegyében. Olyanokat mondani az embereknek, „meg kell változtatnunk az életmódunkat” felelősséggel jár. Márpedig ezek mögött a javaslatok mögött mind az a lényegi, de soha ki nem mondott feltételezés húzódik meg, hogy a klímaváltozás megállítása csak rajtunk múlik, e mögött pedig az, hogy mi képesek is vagyunk a szükséges döntéseket meghozni és cselekedeteinket uralni. Eddig azonban még nemigen tette fel senki azt a kérdést – amit a józan ésszel gondolkodó fel kell, hogy tegyen -, hogy tényleg rajtunk múlik-e a klímaváltozás megállítása? Te már gondolkodtál ezen?

̶  Hát, … hm …

̶  Úgy is kérdezhetném, hogy egyáltalán megállítható-e az általunk okozott klímaváltozás?

 

erdoallapot

 

̶  Ezen valóban nem gondolkoztam még el. Az IPCC jelentéseiben sem emlékszem, hogy ezzel foglalkoztak volna.

̶  Gondolom, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület értékelő jelentéseire gondolsz. Ha az IPCC jelentéseiben sem foglalkoztak vele, az már azt jelenti, hogy akkor ez nem fontos kérdés? Hogy nem is létezik?

̶  Jókat kérdezel …

̶  Nézd, egy kicsit utána olvastam, és tudom, hogy az IPCC (legalábbis az ún. értékelő jelentéseiben) leginkább csak „hozott anyagból” dolgozik, vagyis abból, amit más kutatók már egyszer leírtak.

̶  Igen, de az értékelő jelentések írói azért kitűnő emberek …

̶  Igen, természetesen, mint ahogyan azok az IPCC kutatók is, akik pl. az üvegház gáz leltárakkal foglalkoznak. Ezeket a leltárakat nagyon fontosnak tartom, hiszen ezekből tudjuk többek között, hogy az emberi eredetű üvegház gáz kibocsátás folyamatosan nő, és emiatt folyamatosan nő a légkör széndioxid-koncentrációja is.

 

 

̶  Persze, hogy nő, de ez most miért is fontos? Az IPCC-nél maradva …

̶  Azért fontosak az emberi eredetű kibocsátások, mert a jelenlegi klímaváltozást elsősorban ezek okozzák, és mert a légköri széndioxid koncentráció növekedésének mértéke egyre nagyobb az eddigi összes erőfeszítés ellenére. Fontos az IPCC, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és más klíma-megállapodás, sok-sok vita a klímaszkeptikusokkal, tüntetések, és persze a korábban említett javaslataitok – de ezekkel egyelőre legfeljebb azt lehetett elérni, hogy a széndioxid koncentráció nem a tapasztalnál jobban emelkedik; de ez a koncentráció így is egyre gyorsuló ütemben nő.

 

erdoallapot

 

̶  Úgy látom, tényleg érdekel téged a téma, ha ennyi mindennek utánanéztél.

̶  Hát persze. Én sem akarok klíma-menekült lenni, elpusztulni klíma-éhínségben, klíma-járványban, vagy abban, hogy elfogy a vizünk.

̶  Egyikünk sem akar. De hát éppen ezért javasoljuk azt, hogy mindenki csökkentse a saját kibocsátását. Sajnálattal látom, hogy ezzel még nem értesz egyet. Pedig az előbb állítottad – helyesen –, hogy a klímaváltozást (elsősorban) az emberi eredetű üvegház gáz kibocsátások okozzák. Ha az okot megszüntetjük, abbamarad a klíma megváltozása, ha nem is azonnal. Nem gondolod, hogy ez ennyire egyszerű??

̶  Egy ideig elhittem ezt, de most úgy gondolom, hogy ha ez igaz lenne, akkor legalább is lassulna a koncentráció-növekedés üteme.

̶  Mi nagyon sok konferencián elmondtuk már a javaslatainkat – csak az emberek nem fogadják meg azokat. Ha megfogadnák, más lenne a helyzet.

̶  És vajon miért nem fogadják meg az emberek a javaslataitokat?

̶  Ezen még tényleg nem gondolkoztam el.

̶  Az világos, hogy mi a kibocsátások oka; és az is világos, hogy az egyik megoldási lehetőség az ok megszüntetése lenne. De szerintem az, hogy az ok megszüntetését: a kibocsátások leállítását vagy legalább csökkentését el tudjuk érni, csak egy feltételezés. Miből gondolod, hogy ez a feltételezés helyes? Abból, hogy valamit meg kellene tennünk, egyáltalán nem következik, hogy azt meg is tudnánk tenni.

̶  El kell ismernem, hogy logikailag egy elvi lehetőségről van szó. Azonban azt remélem, hogy az emberiség képes felelősségteljes döntéseket hozni.

̶  Tehát reméled. És talán igen, képesek vagyunk dönteni, és a döntéseknek megfelelő lépéseket is megtenni – de a felvetésem lényege, hogy nincs biztosíték arra, hogy erre képesek lennénk.

̶  És milyen érveid vannak erre?

̶  Látod, ezt én jobban szeretem, mint a puszta reménykedést. Az érveket! Egy ilyen érven például az, hogy még nem gondoltuk végig azt, hogy mi is hajtja a kibocsátások további növekedését.

̶  Pedig ez elég nyilvánvaló. Egyre több ember akar egyre jobban élni …

 

 

Nyilvánvalóan. De a kérdés az, hogy ez miért van?

̶  Először is ezért, mert egyre nő a Föld népessége. Azon kívül a technológia fejlődése további ember-milliárdok számára teszi hozzáférhetővé az energiát és a jelenleg előállított sokféle terméket, és a nemzetközi kereskedelem fejlődése (a globalizálódás) is hozzájárul az energia és a termékek hozzáférhetőségéhez. Ez pedig több fogyasztáshoz és több kibocsátáshoz fog vezetni a Föld nálunk elmaradottabb régióiban.

̶  Igen. De miért nem tudjuk ezt a növekedést korlátozni? Szerintem az egyik fő ok az, amit én „a növekedési kényszer törvényének” neveznék.

̶  Ezen pontosan mit értesz?

̶  Azt, hogy egy faj – az emberi faj is – egyetlen túlélési stratégiával lehet csak sikeres: azzal, ha állandóan növekszik. Minden más esetben ugyanis a legkülönfélébb veszteségek (ragadozók, betegségek, környezeti katasztrófák stb.) következtében elkerülhetetlenül csökkenne a faj létszáma, és így előbb-utóbb kihalna a faj. Növekedési stratégia esetén viszont a „legrosszabb”, ami a faj szempontjából történhet az, hogy a faj előbb-utóbb eléri az általa használt erőforrások korlátait (pl. kinövi a rendelkezésre álló területet, vagy pl. az ember esetében elfogy az olaj vagy más ásvány), és a további növekedés emiatt akad meg.

̶  Az valóban ismert, hogy az emberiség nemcsak a klímaváltozással, hanem sok-sok földi erőforrás kihasználásával már elérte bolygónk kapacitásait, sőt, meg is haladta azokat.

̶  Pontosan. És itt muszáj egy kis kitérőt tennem. Mai életünkhöz olyan sok mindent igénylünk, ami az emberiség fő korlátjának: a Föld hosszú távú eltartóképességének nem a többszöröse, hanem a sokszorosa. Ez pedig azért fontos, mert amikor azt mondjátok, hogy csökkenteni kéne az igényeinket, akkor szerintem nem tudatosult még, hogy milyen nagy mértékben kellene a fogyasztásunkat csökkenteni. Olyan nagy mértékű csökkentésre lenne szükség általában, mint a széndioxid kibocsátása esetén: mondjuk legalább 99%-os csökkentésről. De ahogyan a széndioxidnál, úgy a többi igényünk esetében sem látom azt, hogy ezt meg tudnánk tenni.

̶  99 százalék – az nagyon sok!

̶  Igen, nagyon sok – pontos értékhez a szükséges számításokat persze el kell végezni! A Föld szénkörforgalmára vonatkozó számításokat már ismerjük. – De hadd folytassam az érveimet A „még többet, még többet” egyéni szintű hajszolása talán hasonló okokra vezethető vissza, mint amit az emberiséggel kapcsolatban említettem. A klímatárgyalások talán ezért is voltak eddig inkább olyan versenyek voltak, ahol a cél az volt, hogy ki és hogyan tudja minél kevésbé csökkenteni a kibocsátását (vagy éppenséggel növelni azt), és nem olyanok, ahol a minél nagyobb kibocsátás-csökkentés lett volna a cél.

 

 

̶  Ha jól értem, ezzel azt is állítod, hogy mi nem vagyunk képesek önkorlátozásra.

̶  Én csak annyit jegyzek meg, hogy a népesség-növekedés és a kibocsátás-növekedés jelenségét látom, az önkorlátozást nem, sem az emberiség szintjén, sem (a kivételektől eltekintve) egyéni szinten – és szerintem megvan a veszélye annak, hogy ez okozza a problémáinkat.

̶  Én pedig határozottan mondom, hogy legalább meg kellene próbálnunk csökkenteni a kibocsátásainkat! Erre több lehetőség is van, pl. a hatékonyság növelésével.

̶  Nem mondom, hogy ne próbáljuk meg; csak abban kételkedek – és úgy hiszem, a „megmondás”-nál fontosabb a kételkedés –, hogy ez sikeres lehet. Hadd mondjak néhány további érvet amellett, hogy mi miatt nehéz csökkenteni a kibocsátásainkat.

̶  Kíváncsi vagyok!

̶  Akkor figyelj. Gondolj arra, hogy hogyan kezded minden reggeledet. Felkelés után megmosakszol – amihez használod azt a csőrendszert, ami a vizet a természetes forrásoktól a csapodig vezeti. Ez egy hosszú-hosszú cső, betonból, műanyagból, rézből, esetleg másból – és ezek előállításához, szállításához, összeszereléséhez, a földmunkákhoz stb. (az emberi munkán kívül) sok-sok anyagra és energiára volt szükség. Meg gépekre, amiket mind-mind szintén valahol elő kellett állítani más anyagokból, sok energiával; meg utakra; meg szállítójárművekre és így tovább.

̶  Persze, de ezt szerintem mindenki tudja …

̶  … igen, de azon már kevesen gondolkodnak el, hogy a mögött, amit általában mint „alapvető” életkörülményeknek gondolunk a civilizációnk megszokott szintjén, mennyi minden anyag és energia, és ezeken keresztül mennyi kibocsátás van, és ez mekkora klímaváltozást eredményez. És ugyanez vonatkozik arra a ruhára, amit mosdás után felveszel, de a reggelidre is – és még csak a reggelinél tartunk…

̶  Való igaz, hogy ha az ember belegondol, akkor arra jut, hogy a mai életünkhöz nagyon-nagyon sok mindent igénylünk.

 

 

̶  Mai világunk infrastruktúrája nagyon nagy anyag- és energia-felhasználással, évtizedek alatt alakult ki, és a kibocsátások csökkentéséhez gyakran egy ezt leváltó új infrastruktúrára volna szükség. Ennek kialakítása azonban nemcsak hosszú időt, hanem óriási beruházást is igényelne; az építéshez rengeteg többlet anyagra és energiára és így többlet kibocsátásra volna szükséges; a régi infrastruktúra leváltásig pedig tovább jelentkeznének annak hatásai (pl. megfelelő mennyiségű napelem előállításáig tovább szennyeznének a jelenlegi szénerőműveink). Ezen felül a jelenleg még jól működő, hasznot hozó infrastruktúra leváltásában nyilván ellenérdekeltek a működtetők, ami szintén lassítja a folyamatot.

̶  Szerinted akkor a kibocsátás-semleges életmód nem valósítható meg??

̶  Lehet, hogy igen, de csak hosszú idő alatt; és csak úgy, ha a teljes életmódunkat átalakítjuk, felkeléstől lefekvésig, sőt tovább, az alvásunkig. Ehhez pedig fogyasztásunk minden elemének a teljes újragondolására volna szükség.

̶  Mindez szerintem mérnökileg megoldható.

̶  Lehet, de én ebből egyelőre alig látok valamit.

̶  Az átállást ugyanakkor megfelelő szabályozó eszközökkel, pl. megfelelő karbonadóval, a gazdagok mérték nélküli fogyasztásának akadályozásával stb. elő lehetne segíteni, nem gondolod?

̶  Talán igen, részben; de sok kibocsátást a dolgok fizikai természete miatt nem tudnánk így sem elkerülni.

̶  Viszont bízhatunk, bíznunk kell abban, hogy egyre újabb és újabb technológiákat fejlesztenek ki. Ezzel majd minden kérdést meg tudunk oldani, csak idő kell hozzá.

̶  Nem gondolod, hogy ez túl romantikus, és megint csak egy feltételezés, mindenféle alap nélkül? Egyelőre nagyon sok anyag vagy pl. a fosszilis energiahordozók leváltására nincs megfelelő technológiánk. Ha volna is, miután kialakul esetleg egy-egy ilyen új technológia, utána ki kellene dolgozni az ipari méretekben történő termelés technológiáját és – komoly beruházásokkal – ki kellene alakítani a termelés infrastruktúráját is, miközben addig is folyamatosan nőni fog a népesség és folyamatosan növekedni fognak az egyéni igények is …

 

 

̶  Ezért is fontos, hogy tovább dolgozzunk a termelés hatékonyságának növelésén.

̶  Na igen. De itt egy további problémám van. A hatékonyság növelése a megoldáshoz csak „ceteris paribus” helyzetben járulna hozzá …

̶  … vagyis úgy, ha minden egyéb tényező változatlan marad. Pl. autók esetében ha növelem a hatékonyságot (vagyis csökkentem az egy kilométerre jutó széndioxid-kibocsátást – ezen dolgoznak a kutatók, mérnökök!), akkor ugyanannyi kilométer megtétele esetén összességében csökken a kibocsátott gázok mennyisége. Ezzel mi a probléma?

̶  Csak annyi, hogy nincs garancia arra, hogy a hatékonyság javulása esetén az összes megtett kilométer ugyanannyi marad; ha pedig pl. nő a megtett kilométerek száma, akkor akár teljesen elveszíthetem a hatékonyság növelésével elért nyereséget.

̶  De miért nőne a megtett kilométerek száma? Miért ne csökkenne?

̶  Mert a hatékonyság javulásával párhuzamosan a társadalom „felfedezi” az ebből származó előnyöket, és sajnos – nem szándékosan – visszaél vele. Mondok egy példát. Tegyük fel, hogy egy család lecseréli az autóját egy olyanra, amelyik kevesebbet fogyaszt. Kevesebb fogyasztás – kevesebb kibocsátás is, nem? De a kevesebb fogyasztással a család pénzt is spórol. Mit csinál az ember az ilyen talált pénzzel? Lehet, hogy beteszi a bankba, és nem költi el. De magunkat, embereket ismerve sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy gyakrabban, és messzebbre utazunk; esetleg legközelebb repülővel megyünk nyaralni, jelentősen megnövelve az összes kibocsátást …

̶  Sajnos, ez tényleg elképzelhető …

̶  Ha általánosabban akarnék foglalkozni, azt mondanám, hogy a „hatékonyság” nem egy, kívülről csak úgy állítható valami, hanem a társadalom (és minden ún. „komplex adaptív rendszer”) tulajdonsága. Sok-sok tapasztalt szerint ha a hatékonyság nő, a társadalom megváltozott működése részben vagy teljesen ellensúlyozza a hatékonyság-növekedésből származó előnyöket, vagy egyenesen az összesített hatás romlásával jár. Ezt hívják Jevons-paradoxonnak.

 

William Stanley Jevons angol közgazdász (1835-1882)

 

̶  Én csak ámulok, hogy mi mindennek utánanéztél.

̶  Tudod, azon kívül, hogy természetesen húsbavágó kérdésekről van szó, a kutakodásaim során megismerteket nagyon érdekesnek találtam; a paradoxonok pedig mindig is vonzottak. Ennek szép példája az, amire Jevons már 1865-ben („A Szénkérdés” c. könyvében), amikor a szén-alapú energia-termelés fejlesztése volt a kor fő kérdése, rámutatott arra, hogy „Teljesen összekeveri a dolgokat az, aki feltételezi, hogy a fűtőanyag hatékony felhasználása csökkent fogyasztáshoz vezet. Ennek éppen az ellenkezője az igaz”. Hát nem érdekes?

̶  De, az – főleg ha ez a paradoxon tényleg igaz.

̶  Mondok akkor további eseteket, ami arra utal, hogy a paradoxon igaz. Az elmúlt évtizedekben az élelmiszer-előállítás hatékonysága többszörösére nőtt, de az éhezés nem szűnt meg, sőt. Az utak hossza, szélessége az évek során nőtt, de a forgalmi problémák nem szűntek meg, sőt. A hűtőgépek, autók hatékonysága javult, de ezek mind nagyobbak is lettek. A jól működő egészségügy hosszabb életet, de emiatt több idős és költségesen kezelhető beteg embert is jelent.

̶  Nem is gondoltam volna, hogy ennyi és egymástól ennyire eltérő jelenséget általánosít a paradoxonod.

̶  Pedig a Jevons-paradoxon tetten érhető még az irodalomban is. Walt Whitman írja (Song of the Open Road), hogy „A dolgok lényegéhez tartozik, hogy minden sikerből, minden esetben előbújik valami, ami egy még nagyobb küzdelmet tesz szükségessé.

 

 

̶  Az írók lehet, hogy szépen írnak, de nem biztos, hogy rálelnek az igazságra.

̶  Ezzel azért sok esetben tudnék vitatkozni – de most maradjunk a Jevons-nál. Az ő paradoxona miatt úgy tűnik, hogy csak akkor működne a hatékonyság-növelés, ha korlátoznánk az annak hatására kialakuló fogyasztás-növekedést is. Sőt, az lenne a legjobb, ha e korlátozás lépne először hatályba, és ez kényszerítené ki a hatékonyság-növelést.

̶  Erre akkor ki kellene dolgozni valamilyen szabályozást.

̶  Eddig ez globálisan még nem sikerült. Erre nézve hadd idézzek egy másik tételt. Ehhez maradjunk egy ideig még a közgazdaságtannál – bár nem hiszem, hogy az komoly tudomány lenne, én legalábbis általában nem bízom a közgazdászokban. Viszont volt egy másik híres közgazdász is, Kenneth Boulding, aki szintén nagyon figyelemre méltó, és a vitánkhoz kapcsolódó tételekkel állt elő. Nemcsak a legismertebb tétele érdekes: „Aki véges rendszerben – a Földön – végtelen növekedést képzel el, az vagy őrült, vagy közgazdász.” A klímaváltozást is a folyamatos, egyelőre vég nélküli növekedésünk okozza. De ennél érdekesebbnek találom Boulding Lehangoló Tételét, mely szerint „Ha egy populáció létszámának növekedését nyomorúság és éhezés korlátozza, akkor a populáció addig fog növekedni, amíg a kialakuló nyomorúság és éhezés meg nem állítja.” Boulding Végképp Lehangoló Tétele szerint „Ha valamilyen technológiai fejlesztéssel enyhítjük is a nyomorúságot, annak eredménye csak annyi lesz, hogy az egyensúlyi populáció létszámát megnöveljük, és ezzel megnöveljük a nyomorúság mértékét is.”

̶  Hát tényleg lehangoló lenne, ha ez így volna!

̶  Szerencsére Boulding megfogalmazta Lehangoló Tétele Mérsékelten Bizakodó Formáját is, mely szerint „Ha a nyomorúságon és az éhezésen kívül más is korlátozza a populáció létszámát, akkor a populációnak nem kell addig növekednie, hogy megint a nyomorúság és az éhínség váljon uralkodó tényezővé.” Azonban ehhez hozzátette azt is – és ezzel utalok vissza arra, hogy globálisan még nem sikerült megfelelő szabályozást kialakítani –, hogy a tétel e formájának a megvalósítására eddig még nem találtunk elegendően megnyugtató megoldást.

Kenneth Boulding amerikai közgazdász, béke-aktivista (1910-1993)

 

̶  Vagyis ő arra gondol, és feltételezem, te is, hogy az emberiség – legalábbis egyelőre – nem képes megszabadulni a végső nyomorúság rémétől; hogy a fejlődésünk csak elodázza és talán magasabb szintre emeli a nyomorúságot és az éhezést; és a klímaváltozást is hasonló okok miatt nem tudja kordában tartani.

̶  Valóban, attól félek, hogy ez lehetséges. Persze, ahogy mondtam, az én félelmeim is feltételezéseken alapulnak, ugyanúgy, ahogyan a ti „megoldási javaslataitok” is. Mindenesetre egyelőre nem látom be, hogy nektek lenne igazatok. Úgy gondolom, hogy nem volna szabad feltételezésre alapozva félrevezetned az embereket, és hogy felelős a szavaiért minden kutató, aki a kérdésben megnyilvánul.

̶  Én éppen hogy segíteni szeretnék.

̶  Ezt nem kétlem!

̶  Hm. Szerinted mi következik mind abból, amit eddig mondtál? Mit kellene tennünk? Szerinted nincs értelme megpróbálni rászorítani az embereket arra, hogy csökkentsék a kibocsátásaikat?

̶  Ahogyan már mondtam, meg lehet próbálni, de szerintem nem fog sikerülni. Az előbbieken túl pl. azért sem, mert télen senki nem fog kevésbé fűteni, az egyre nagyobb nyári melegekben pedig kevésbé hűteni a lakását, akárhogyan is fogalmazol meg egy jogszabályt. Ha lesznek is olyan emberek és olyan országok, amelyek meg is teszik a tőlük telhetőt, azok miatt, akik nem teszik meg, az egész emberiség szenvedni fog.

̶  Úgy látom, te elég borúsan látod a jövőt. Ha az történne, amit mondasz, akkor nem kettő, de négy-hat fokkal, vagy még jobban melegedne az átlaghőmérséklet ebben az évszázadban.

̶  Én valóban ettől félek, és attól, hogy mi lesz ennek a következménye. Sok más mellett pl. kipusztulhat az összes erdő is az országban. Ne legyen igazam – de éppen ezért nem annyira a mitigációban, mint sokkal inkább az alkalmazkodásban látom a kiutat.

 

 

Tehát pl. abban, gondolom, hogy hogyan tudjuk jobban elviselni a hőséget, mit csináljunk a melegebb klímában jobban terjedő betegségekkel, mezőgazdasági kártevőkkel és kórokozókkal, hogyan tudunk majd többet öntözni, hogy megtermelhessük az élelmiszereinket és hasonlókat.

̶  Így van. Ahogyan korábban mondtam, szinte a teljes életünket újra kellene gondolni – és sajnos még így sem biztos, hogy elkerülhetjük akár azt, hogy emberek millióinak kell innen elköltöznie, sem azt, hogy máshonnan ide próbáljon áttelepülni sok-sok ember.

̶  Én ugyan már töprengtem ezen, de most mégis megijesztesz.

̶  Az én gondolatmenetem szerint márpedig ez a jövő sem kizárt. Félek attól, hogy nagyon nagy felfordulás lesz. Nem hiszem, hogy bárki meg tudná jósolni, pontosan mi fog történni. Földünk és az emberiség is túl bonyolult, hogy előre láthassuk a jövőjét. Természetesen fontos pl. a technológiai fejlesztések kérdése, a kutatások maximális támogatása. De szerintem már rég lekéstünk arról, hogy megállítsuk a klímaváltozást. Sokkal-sokkal nagyobb figyelmet kell szánni – talán már a túlélés érdekében, és már most – az adaptáció előkészítésének és támogatásának. A klímaváltozást nem vagyunk képesek megállítani – csak az alkalmazkodásban bízhatunk, és abban, hogy a civilizáció és az emberi népesség összeomlását valamennyire tompítani tudjuk.

 

̶  Ha már ennyi mindennel, és ilyen mélyen foglalkoztál, nem gondoltál arra, hogy a gondolataidat megjelentesd valahol?

̶  Ez nehéz ügy. Sajnos idehaza túl sokan és túl gyakran sztereotípiákra építik az életüket, arra, hogy ha egy “valaki” valamit már “megmondott”, akkor az biztosan igaz, és akkor azt a véleményt kell képviselni. Az, hogy az a vélemény nem feltétlenül igaz, sokakat nem érdekel; és az sem, hogy utánajárjanak, mi az igazság. Sajnos, ez különösen igaz a hazai újságírásra. A legtöbb oldalnak általában megvan a “profilja”, az alapkoncepciója, és csak olyan cikkek megjelenését tudják elképzelni, amelyek e koncepciót nem kérdőjelezik meg.

̶  Ha jól értelek, ez azt jelenti, hogy próbálkoztál a véleményed publikálásával, de a publikációdat nem fogadták be.

̶  Pontosan. Még egy kifejezetten a klímaváltozással foglalkozó portálon is. Úgy látszik, az azt üzemeltetők nem tudják, hogy mit csinálnak, hogy milyen logikai hibát követnek el.

̶  Ezt hogyan értsem?

̶  Egy ilyen portál célja valahogy hozzájárulni ahhoz, hogy az emberek megváltoztassák az életmódjukat, és ezzel akadályozzák a klímaváltozást.

̶  Vagyis a meggyőzés.

̶  Így van. Azt mindenki érti, hogy a klímaváltozás problémáját egyedül nem lehet megoldani, vagyis sokakat kellene meggyőzni. Az egyik lehetséges megoldási javaslat – amit az említett portál szerkesztői képviselnek – az, hogy minden erőnket a mitigációra fordítsuk. Namár most ha a portál erről akarja az embereket meggyőzni, akkor bíznia kell abban, hogy az emberek meggyőzhetők; a meggyőzéshez pedig az szükséges, hogy elmondhassa a véleményét, és hogy energiát fektessen a kommunikációba. Szerencsére szabad országban élünk, és a portál szabadon működhet.

̶  Ez valóban így van, és ez jó is, hogy így van.

̶  A második feltételt ezért jobban érdemes elemezni. Azért próbálja valaki elmondani az embereknek a véleményét, mert meg van győződve arról, hogy az igaz. De mi van akkor, ha az illető, vagy egy portál téved? Akkor rossz véleményt közvetít az embereknek, akik – ha sikerül őket meggyőzni – esetleg helytelen dolgokat kezdenek el csinálni.

̶  A te véleményed szerint pl. mitigációra, az adaptáció helyett.

̶  Látom, legalább megértettél, ha még nem is osztod teljesen a véleményemet… Éppen ezért fontos azt meggondolni, hogy mi van akkor, ha éppen az a probléma, hogy a véleményünk téves? Akkor nemcsak, hogy feleslegesen öltünk energiát a kommunikációba, a meggyőzésbe, hanem még kárt is okozunk. Ezért tartom nagyon fontosnak mindig, és visszatérően keresni arra a kérdésre a választ, hogy honnan is tudhatajuk meg, hogy amit gondolunk, az igaz?

̶  Gondolom, pl. kísérletezéssel, célzott megfigyelésekkel, elemzéssel …

̶  A tudományos kutatáson belül igen, ezekkel, és még másokkal. De ha csak véleményeket akarunk ütköztetni, akkor az ezekre való hivatkozáson kívül a vélemények közös elemzésével. Épp az előbb egyeztünk meg abban, hogy ez csak akkor lehetséges, ha mindenki elmondhatja a véleményét. De ha egy portál épp e vélemény-szabadságot vonja meg, akkor az olyan, mintha nem szabad országban élhetnénk. Egy ilyen portál másik logikai hibája az, hogy ha nem engedik, hogy esetleg őket meggyőzzék egy vélemény helytelenségéről, akkor hogyan várhatják el azt, hogy ők meg tudjanak győzni másokat?… Ha ilyen világban élünk, akkor hogyan reménykedhetünk abban, hogy a klímaváltozást meg tudjuk fékezni?…

Az utolsó mondatok után – talán az azokat kísérő heves előadásmód miatt is – a két valamikori évfolyamtárs hosszasan a gondolataiba merülve issza ki borospoharát. Végül barátsággal válnak el, és megállapodnak abban, hogy egy másik alkalommal majd újra nekifutnak a témának, hátha akkor közösen találnak valamilyen megoldást. Mert abban egyetértenek, hogy megoldani lehet, hogy nem lehet a klímaváltozás komplex kérdéskörét, de a jövő problémáira megoldást keresni mindenképpen kell – és mindenképpen csak közösen lehet.

 

A cikkben tett állítások és feltételezések a szerző saját véleményének részei, és nem feltétlenül egyeznek meg a NAIK ERTI hivatalos álláspontjával.